A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hajbeültetés után. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hajbeültetés után. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 29., péntek

9 hónapos kontrollvizsgálat

Kilenc hó elteltével újabb kontroll következett a rendelőben. A vizsgálat pedig rettentő viccesre sikeredett: ugyanis a beavatkozást végző doktornő helyett egy másik hajspecialista kolléga ellenőrizte a fejbőröm. ( Annyit tudni illik, hogy az illetékes doktor úr a műtét első fázisában, azaz a graftok eltávolításánál volt csak jelen.)

A vizsgálat első nagy kérdése az volt: „ hol műtötték a fejem? „ :))) Én úgy gondolom, hogy ez a kérdés önmagáért beszél, s a rendelőben készült felvételek szintén tanúsítják a hajkorona sűrűségének homogenitását.
Hajbeültetés után 9 hónappal

Tökélet fedés 9 hónap után
Saját és természetesen mások véleménye szerint is eredményes volt a szeptemberi műtét és természetesen ennél csak jobb és sűrűbb lesz még ;)

2016. július 5., kedd

8. hónap

A 8. hónap elteltével frizurám már elérte a beültetés előtti „állapotot”, azaz a hajviseletem olyan mint múlt év nyarán, csak jóval dúsabb (körülbelül plusz 4200 hajszál) és a kopasz fejrésznek alig van látható jele.

Hajbeültetés után 8 hónappal

Őszintén szólva nagyon-nagyon minimális. Az egészben a legjobb dolog, hogy teljesen természetes a hatás, annak ellenére, hogy egy elég nehezen műthető területet – forgó - ültettek be a klinika dolgozói. Egyébiránt az új hajszálak növekedése a beavatkozás utáni 12 hónapban szűnik meg, tehát várom a további „hajzuhatagot” :-)

2016. június 6., hétfő

7. hónap a hajbeültetés után

Íme pár új felvétel a hajamról, amivel elbüszkélkedek. A frizurám sűrűsödik s egyre jobban hasonlít a fazonja a műtét előtti stádiumhoz. 

Hajbeültetés után 7 hónappal


A képekhez hozzá kell tenni, hogy élőben sokkal jobb a látvány. Talán a ráeső fény miatt tűnik szellősebbnek. A beültetett szálak a fedése a való életben prímább mint a fényképen. És még nincs is vége ;) 

2016. május 4., szerda

6 hónapos kontrollvizsgálat

Fél év után természetesen egy kontrollra voltam hivatalos a HairHungary rendelőjében. Az eredmény szerintem, s a doktornő észrevétele alapján is kitűnő. Ami talán picit még zavaró: az a műtött terület érzékenysége, magyarán a gyulladások mennyisége még számottevő.

De a lényeg, hogy folyamatosan jelennek meg az újabb hajszálak a műtött területen és mivel jó ideje növesztem már a hajkoronám ezért a fedése is sokkal jobb. A kép önmagáért beszél, de a java még hátra van  :-)
 
Hajbeültetés után 6 hónappal

2016. április 18., hétfő

5. hónap - Egyre sűrűbb a beültetett terület

Eltelt egy újabb hónap a hajszálaim  hossza és sűrűsége picikével nőtt. Természetesen még nagyon messze állok attól, hogy zselét vagy waxot tegyek a „koronámra” :-), ellenben az eredmény napról-napra érzékelhető. 

A végeredménytől még tényleg messze vagyok, de már látom a célegyenest. A fejtetőmön levő pattanások száma talán picikét mérséklődött, ami talán a mai napig zavaró, hogy a donorterületen még meglehetősen sok a gyulladás.

Hajbeültetés után 5 hónappal
Nemsokára jelentkezem a 6 hónapos fejleményekkel, és természetesen a kontroll vizsgálat észrevételeivel.

2016. március 17., csütörtök

4 hónappal a hajbeültetés után

A negyedik hónap elteltével már kisebb pozitív élményről számolhatok be. Mint a képek alapján is látszik, hogy a beültetett részen meglehetősen sok a gyulladt/pattanásos terület. Ez annak tudható be, hogy szépen lassan elkezdtek kibújni a beültetett graftokból a hajszálak.

Hajbeültetés után 4 hónappal
Természetesen az eredmény még elég gyér, de kézzel végigsimítva érezhetően „dúsabb” ezen a területen a hajam. Ebben a hónapban megfogadtam, hogy elkezdem újra növeszteni a hajkoronám, míg el nem éri a számomra ideális hosszúságot (6-7 cm)

2016. február 19., péntek

Műtét után 3 hónappal

Újra itt vagyok és büszkén jelentem, hogy a nehezén talán már túl vagyok. Az implantált hajszálak jelentős része - sajnos az előrejelzések is „jósolták” – kihullott.

A 3 hónapos kontrollon a doktornő megnyugtatott, hogy innen már csak jobb lesz és hónapról-hónapra látványosabb lesz az eredmény. Én is ebben reménykedem, hiszen a hajtömegem tekintetében kb. a műtét előtti „status quo” áll fent.

Hajbeültetés után 3 hónappal



A hajam még mindig 3 mm-es hosszúságúra vágatom, s csak akkor kezdem növeszteni ha az „élet jelei” előbukkannak a fejem tetején.

2016. január 18., hétfő

2. hónap - a beültetett hajszálak hullása felgyorsult

Hajbeültetésem után eltelt egy újabb hónap. A következő kontroll majd csak 4 hét múlva lesz, de újabb tapasztalattal lettem gazdagabb. Ami felettébb meghökkentő  volt, hogy a hajszálak hullása az operáció utáni 5-6 héttel jelentősen felgyorsult.

A 2. hó végére szerény becslésem szerint a „beágyazott” hajak kb. fele kihullott. Mivel a fejbőrön mindig akadtak  új hajszálak, ezért a már korábban említett pattanások szintén jelen voltak a kobakomon. A következő ellenőrzés a klinikán egy hónap múlva lesz esedékes, s reményeim szerint addigra túl leszek a nehezén, s onnan már csak felfelé vezet majd az út.

Hajbeültetés után 2 hónappal
(A képeken sok újdonságot szerintem nem lehet felfedezni, 4 hetente 3mm-esre vágom a hajam míg el nem indul az „új” koronám növekedése) :-)

2015. december 20., vasárnap

Hajbeültetés után 1 hónappal

Az operáció után egy hónappal kontrollra látogattam a klinikára, ahol a doktornő megállapította, hogy a műtét és a donorterület tájéka teljesen begyógyult.

Ami laikus szemmel talán észrevehető volt, azok kis pattanások a fejbőrömön. Jeleztem is a vizsgálaton, hogy talán a kelleténél picit gyulladtabb a tájék, de a rendelőben megnyugtattak, hogy ez egy teljesen normális folyamat, melyet az előbújó kis hajszálak okoznak a vastagabb hámrétegű részeken. Mint megtudtam: ezen gyulladások ellen a BUROW-kenőcs a megoldás, melyet jó szívvel tudok ajánlani minden „sorstársamnak” :-)

Hajbeültetés után 1 hónappal
A műtét után talán legkevésbé várt időszak fog következni, amikor is a beültetett hajszálak 80-85% -a ki fog hullani a következő 2 hónap során. Ezt követően pedig a folyamat legizgalmasabb része jön: az új hajszálak kinövése…

folyt köv…

2015. november 25., szerda

Hajbeültetés után az első hét

A műtétet követő hét napot az óvatosság hetének neveztem el: magyarul a legtöbb általános hétköznapi dolog kapcsán vigyázni kellett, nehogy a beültetett hajam rovására menjen. 

A beavatkozást követően 20 perc autózás elteltével „hazaestem”, s alig vártam, hogy a tükrök segítségével megszemlélhessem a fejem minden szemszögből. Evidens módon az operáció helyén  a buksim meglehetősen piros volt, de ez cseppet sem zavart meg abban, hogy újdonsült kinézetem fotón elküldjem családtagjaimnak ill. barátaimnak. :-) (inkább viccesnek találtam a szituációt, mint vészesnek). 

A klinika által az első hétre javasolt „biztonsági előírásokat” már-már túl komolyan vettem, s az említett 4 napos vízszintesben történő alvást egy hetesre módosítottam, ezzel lehető legjobban óvva a forgómon beültetett hajhagymákat. Meglepően jól bírtam az ülve szunyókálást, s egyáltalán nem okozott problémát az efféle módon történő pihenés. Műtét utáni „búcsúajándékok” között volt egy vékony pelenka szerű lapocska, mely azon célt szolgálta, hogy az első 1-2 éjszaka a párnám ne vérezzem össze. Ezen kis védő lapocskát egyébként - szintén biztonsági okokból - tovább hagytam a párnámon biztos ami biztos alapon.

Mivel több ezer kis seb volt a fejemen, kerülni kellett az első 24 órában a hajolgatást, illetve a rákövetkező napokon az olyan tevékenységet amely vérbőséget okozhat. Tehát bármiféle alkohol fogyasztása az első 2 hétben, illetve sport az első négy hétben nagyon nem ajánlott. A legnyilvánvalóbb és legtermészetesebb dolgok voltak a legmegterhelőbbek számomra: a sebek elég gyorsan elkezdtek gyógyulni, s a regeneráció viszketéssel jár. Sajnos meg kellett állni, hogy bármilyen módon hozzáérjek a fejemhez. Kétségtelen, hogy viszketett s néha gyenge égető érzést tapasztaltam a kobakomon, de azért ezt valamilyen szinten lehetett orvosolni a szórófejes oldattal, amit a klinikán kaptam erre az esetre.


Hajbeültetés után 1 héttel

Az igazi felüdülést az jelentette, hogy gyenge sugarú, langyos vízzel már a 4. napon letusolhattam a fejbőröm. A hajbeültetés utáni hetedik napon pedig már a buksim is megérinthettem, s lassan ujjbegyekkel elkezdhettem masszírozni  az operáció helyét, elősegítve ezzel a bőröm felépülését. A regenerálódó műtéti sebek helyén úgynevezett pörkök alakultak ki, amik viszonylag gyorsan:  kb. 10-12 nap alatt szinte teljesen eltűntek a fejemről.

Mondanom sem kell, hogy a legüdítőbb érzés a műtét utáni első „vízszintes” alvás volt. A beavatkozás után pedig meglepő módon 12 nappal már semmi(!) nyom nem látszódott rajtam, s többen meg is dicsértek, hogy milyen jól áll a pár mm-es haj.  :-)

folyt köv.